Milyen jó, hogy a kövek beszélni tudnak. Milyen jó, hogy a halott, örökhideg anyag, amit az ember istentol való lelke élové, némából beszélové és örökkévalóvá tett, csak igazat tud mondani. Hogy azt nem lehet megvesztegetni. Hogy azt nem lehet lerészegíteni, hogy az nem fél. Hogy annak nincsenek vágyai és céljai, és nem éhes örökké. A koben halott maradt minden, ami az élot hazuggá teszi. De él minden benne, ami az életben szép és jó. Mert igaz.

Hallgatom Erdély köveinek beszédét. Idotlen idok óta népek és hitek, fajok és kultúrák keveredohelye ez a föld. Északról és délrol, napkeletrol és napnyugatról elonyomakodó népek és kultúrák bárhol Európa szomjas földjén, ha halálos tusában összeroppantak, akkor megvert fél vérzo, megrettent, búvóhelyet kereso töredékébol bizonyosan került Királyhágó és Székely-Havasok közé is valamennyi, a rengeteg titkos erdokbe, a dugott meleg völgyekbe. És ha késobb szerencsés véletlen, vagy szerencsétlenség okából el is hagyta ezt a földet valamelyik, mindíg maradt belole itt valamennyi.

A traianus hódítása római provinciává tette Erdélyt. De latinná nem. Az Erdélyt meghódító és megszálló régiók nem voltak itáliaiak. Hanem kisázsiaiak és kelet-európaiak. Ami sokat megmagyaráz.

Azt án jó ideig némák maradtak a kövek. Nincs aki beléjük lelket leheljen. A turáni népvándorlás kora ez. A lovasnomádok eloször hódítani akartak, hogy építhessenek. Erdély hegyei közé új szín keveredik. Attila halála után huntöredékek húzódnak lefele a Duna mentén, és egy részük ide sodródik be. Késobb a frankok elol visszahúzódó avarok szállják meg nagyobb csapatokban, foleg a székely hegyeket. Végezetül Tuhutum magyarjai hódítják meg Erdély egész területét. Közben pedig a Balkán hegyekbol állandóan húzódik felfele, és szóródik szét a hegyek közt mindenféle pásztornép és keveredik a völgyekbol az új és újabb hódítók által kiszorított és a hegyekbe húzódott népekkel.

Ezer esztendeje, hogy Erdély magyar uralom alá jutott, és a magyar uralom kezdete egyúttal Erdély kultúrális életének kezdetét is jelenti. Ezer esztendo alatt csak két esemény befolyásolja ezt a kultúrélet folyamatot. A szász telepítés, és a protestantizmus fellépésével egyidejuleg a fejedelemség megalakulása, török protekturátus alatt. Mindketto szaporította azokat az eroegységeket, melyeket Erdélyt midenekelott és felett, és minden idokben sajátságos, egyedülvaló egyéniséggé predesztinálták. Mint a legkülönbözobb fajta népek és kultúrák keveredohelyét.

Ezer esztendo nagy ido még népek és országok életében is. Ezer esztendo alatt Erdély földjén történik meg az a csoda, hogy három nép és kultúra éli életét úgy, hogy mindegyik megorizheti a maga külön sajátságait, egyéniségét, de emellett közös és minden környezo idegen és rokon kutúrától és fajtól elüto karaktert is veszen fel. A magyar, szász és román megmarad magyarnak, szásznak, románnak, megtartja és fejleszti nemzeti kultúráját, a maga sajátosságában.

Ezért van, hogy a csodálatosan egyéni föld minden kultúr-produkciójának, de magának az erdélyi embernek is két jellemzo tulajdonsága van. Az egyik, hogy az magyar, román, avagy szász, de a másik, hogy egyúttal erdélyi.

Így válik a bizánci görög-keleti templomból Kalotaszegen olyan román templom, melynek egyik legjellemzobb típusa a türei fatemplom. A vajdahunyadi kb. XV. századi román templom még típusosan centrális görög kereszt alaprajzú, kupolavilágítású bizánci templom. Falfestése is mintha az Athosz-hegyi templomokból került volna ide. Viszont a templomnak a XVIII. században hozzáépített elorésze, különösen tornya, de a régi rézfedél alakítása is típusosan erdélyi. A magyar templomoknál is ugyanezt a folyamatot konstatáljuk. A gyulafehérvári, a kolozsvári, dézsi római katolikus katedrálisok a középkor román, illetve gótikus alkotásai pusztán. Erdélyhez annyi a közük csak, hogy itt vannak. De lehetnének bárhol másutt. Mondjuk Németföldön. Viszont a nagy Székelyföld vagy Kalotaszeg a XVI., XVII. és XVIII. században épült vagy átépített templomai kizárólagosan erdélyi magyar templomok. Ugyanezt kellene elmondanunk a szász templomokról is.

És ha most egymás mellett és egyszerre nézzük és egymással összehasonlítjuk Erdély templomait, akkor önkéntelenül is meg kell, hogy lepjen az idobeli sorrendben állandóan növekvo rokonság az eredetileg egymástól nagyon idegen épületek közt. Az idorendben késobb és késobben épülo templomok állandóan távolodnak attól a típustól, mely közvetlenül idegen földrol, keletrol vagy nyugatról kerültek ide, és közelednek ahhoz a közös típushoz, melyet ezen földön az élet és természet azonossága és a közös sors diktált románnak, szásznak, magyarnak egyformán.

Az igazság, amire Erdély beszélo kövei tanítanak az, hogy az erdélyi román, szász és magyar templomok igazi típusai sokkal közelebbi rokonok egymással, mint a világ bármely más templom-típusával. Ezt mesélik a kövek, akikbe lelket lehelt Erdély három fajtájú, de közös sorsú népe.

barátok, szép emlékek, Torockó, Székelyko, örökre szívünkbe zártunk!