Torockó és környéke

Torockó az egyik legszebbnek tartott erdélyi település. Különös figyelmet érdemel gazdag népviselete, hímzései és bútorfestészete, valamint az 1870-es évek tűzvészei után épült szász stílusú "fehér házai". A falu mellett 1130 méter magasra tornyosul Erdély egyik legjellegzetesebb sziklatömbje, a néphit szerint emberalakot megmintázó Székelykő.

Az erdélyi Érchegység keleti peremén húzódó Torockói-medence megragadó szépsége mellett két magyarlakta területtel - Torockó és Torockószentgyörgy - is felkeltheti érdeklődésünket. A két falu igazi kis etnikai szigetként maradt meg az Aranyosszékhez tartozó, minden oldalról magas hegyekkel határolt medencében. Az Aranyos völgye felől a keskeny Borrévi-, vagy Nagyenyed felől az Enyedi-szoroson keresztül közelíthetők meg. Torockó, Erdély egykori legjelentősebb vasműves központja ma a Világörökség része. A falu ékességét jelentő kétablakos fehér házakat az UNESCO évente anyagi támogatásban részesíti, karbantartás céljából. A házak ablakkereteinek eredeti piros színe jelkép: Ekart András és Szabó Gergely vértanúk tiszteletére, akiket az osztrák önkény elleni titltakozásuk miatt akaszttatott fel Rabutin tábornok a főtéren.

Torockó főterén található a Néprajzi Múzeum, amelyben a falu ékességeit, a festett bútorokat, a háztartási eszközöket, a keresztszemes és rámán varrott kézimunkákat, a népviseletet, a vasművességhez használt tárgyakat és régi fényképeket lehet megtekinteni. A torockói népművészet páratlan magángyűjteményét láthatjuk Nagy Ida néni házában is (172. szám).


A torockói unitárius templomot terjedelmes régi várkastély környezi, mely a csapások idején védhelyül szolgált a lakosságnak. A templomot a falubeliek kézimunkái díszítik. A népviselet az ősi magyar és német keveréke, és nemes kelméivel, az úri-polgári ruhatárhoz közelálló darabjaival, kevés színhasználatával (fehér, azután a kék és a zöld), hímzéseivel kiválik a többi erdélyi öltözet közül. Jellegzetes darabja a piros csizma, az eladósorban levő lányoknál az aranyhímzéssel díszített párta, a fémlemezkékkel díszített ing és télen a prémes mellények, kabátok. Ma már sajnos csak pünkösdkor hordják a népi ruhákat, és konfirmálási ünnepségen láthatjuk e színes-díszes öltözéket. A falu egyik élő népszokása a farsangtemetés, mely menetben van egy farsangot jelképező koporsó, ezt kísérik a maszkos figurák: cigányok, bohócok, ördögök, szenesember, kutyapecér és két vénlány, aki nem talált férjet a farsang idején. A menet elején betyárok pattogtatják ostorukat, majd a főtéri forrásnál összetörik a koporsót és vízbe dobják. A papnak és kántornak öltözött személyek elmesélik az eltelt év eseményeit. A menetben megtaláljuk a népviselet bizonyos elemeit.

Torockó mellett 1130 m magasra tornyosul Erdély egyik legjellegzetesebb sziklatömbje, a néphit szerint emberalakot megmintázó Székelykő. Torockón kétszer kel fel a Nap: miután felbukkan keleten, egy időre eltűnik a Székelykő méltóságteljes sziklatömege mögött, majd onnan kikerülve újabb napfelkelte tanui lehetünk. A meredek falakkal határolt mészkőhegy a XIII. században kapta nevét, amikor a falu vezetői a székelyeket hívták segítségül a tatárok ellen. Jutalmul meg is kapták a Vársziklán emelkedő várat. A hegy tetejéről gyönyörű kilátás nyílik a környező vidékre.

Torockószentgyörgy felett emelkedik az 1250 m magas Ordaskő, melynek aljában állnak a Szentgyörgyi vár romjai. Ez a Toroczkay család ősi fészke, amelynek alapját 1296 táján Thoroczkay Venczel alvajda tette le.1470-ben a várat elvette Mátyás király, 1514-ben, a Dózsa György vezette parasztfelkeléskor keresztesek fosztották ki és égették fel, 1713-ban pedig ágyúval lerombolták Tiege báró osztrák csapatai. Ezek után a vár elhagyatottan, lakatlanul pusztulásnak indult, de tekintélyes maradványai ma is állnak.

Az ártándi határátkelőtől Nagyvárad, Kolozsvár, Torda városok érintésével, továbbá Szentmihály (Mihai-Viteazu), Sínfalva (Corneoti), Borrév (Buru) falvakat elhagyva Torockóra (Rimetea) juthatunk. Torockó előtt néhány kilométeren az út állapota igen elhanyagolt. Egy másik megközelítési lehetőség szerint Kolozsvár előtt Magyarlónánál (Luna de sus) letérünk, és 45 km után, Tordaszentlászló (Savadisla), Jára (Iara), Borrév (Buru) érintésével Torockóra érünk. Ez a választás még gyengébben karbantartott utat kínál. Harmadszorra Torockó megközelíthető Nagyenyed (Aiud) felől is. Az út ezen a részen sem sorolható a javított vonalak közé. A Néprajzi Múzeum általában zárva van, de kérésre hétfő kivételével bármikor kinyitják, egy jegy ára 2 lej (ez már az új értéken értendő, a 4 nulla levágása után). A főtéren lévő házakban szinte mindenhol a torockói bútorfestés hagyományait felelevenítő emléktárgyakat, és Erdély más részeiből származó népművészeti tárgyakat árulnak. Kirándulásként ajánlható a Székelykőre való hegymászás (távolság 9 km oda-vissza, szintkülönbség 600 m, időtartam 3-4 óra). A hegy a siklóernyősök kedvenc célpontja. A hegyre felfelé menet, a főtér közelében egy régi vízimalmot láthatunk. Egy kiadós sétával a torockószentgyörgyi vár romjaihoz is ellátogathatunk (távolság: 6 km oda-vissza, szintkülönbség 200 m, időtartam 2-3 óra). Egy 5-6 órás gyalogtúra pedig már a Bedellői cseppkőbarlanghoz vezet (8 km menet, 8 km jövet).

Torockón nagyon fejlett a falusi turizmus, szálláslehetőségek kempingben vagy panzióban bőségesen kínálkoznak.

Torockó vidéke korán benépesülhetett. A VII-VIII. században szlávok telepedtek le a környéken, akik elkezdték a vas, arany, ezüst és réz bányászatát. III. Endre 1291-ben kiadott kiváltságleveléből megtudhatjuk, hogy Torockón már az 1200-as években külföldről behozott bányászok laktak: osztrák, magyar és német földről érkeztek a környék bányáiba dolgozni. A magyarok nagyobb számának köszönhetően az idegenek magyarosodtak el, és nem a magyarok vegyültek el. Ennek ellenére a népviselet megőrizte a német népviselet bizonyos vonásait.

Abban az időben Torockó Erdély legjelentősebb vasműves központja volt, melynek köszönhetően bányavárossá avatták, s hosszú ideig biztosította a lakosok megélhetőségét. Nevét a főfoglalkozást nyújtó vasbányászattól nyerte. Taraczknak nevezik még ma is egyes lakosok a vas-salakot, innen alakult a Taraczkó, később pedig a Torockó elnevezés. Pecsétje 1590-ből származik, közepén két hosszú és egy lapos ekevassal, és "Insignia Toroczko 1590" felirattal. János Zsigmond uralkodása alatt a lakosság áttért az unitárius vallásra, és azóta is Torockót e hit hívei lakják. A 19. század második felében a bányák kimerülésével a vasbányászat és a vasfeldolgozás megtorpant, és ez a település fejlődését is lelassította.

Torockó vidéke korán benépesülhetett. A VII-VIII. században szlávok telepedtek le a környéken, akik elkezdték a vas, arany, ezüst és réz bányászatát. III. Endre 1291-ben kiadott kiváltságleveléből megtudhatjuk, hogy Torockón már az 1200-as években külföldről behozott bányászok laktak: osztrák, magyar és német földről érkeztek a környék bányáiba dolgozni. A magyarok nagyobb számának köszönhetően az idegenek magyarosodtak el, és nem a magyarok vegyültek el. Ennek ellenére a népviselet megőrizte a német népviselet bizonyos vonásait. Abban az időben Torockó Erdély legjelentősebb vasműves központja volt, melynek köszönhetően bányavárossá avatták, s hosszú ideig biztosította a lakosok megélhetőségét. Nevét a főfoglalkozást nyújtó vasbányászattól nyerte. Taraczknak nevezik még ma is egyes lakosok a vas-salakot, innen alakult a Taraczkó, később pedig a Torockó elnevezés. Pecsétje 1590-ből származik, közepén két hosszú és egy lapos ekevassal, és "Insignia Toroczko 1590" felirattal. János Zsigmond uralkodása alatt a lakosság áttért az unitárius vallásra, és azóta is Torockót e hit hívei lakják. A 19. század második felében a bányák kimerülésével a vasbányászat és a vasfeldolgozás megtorpant, és ez a település fejlődését is lelassította.

1811. június 28-án itt született Kriza János unitárius püspök, költő, néprajzkutató, akit Torockó korán polgárosodó közössége indított útjára. Itt írta latinul disztichonjait, amelyeknek csak a híre maradt fenn, és itt születtek azok a versek is, amelyek közül néhányat a Vadrózsák - Székely népi gyűjtemény című művében találhatunk. Itt ébredt az olvasás élvezetére, és fedezte fel a közösség formáló erejét, az anyanyelvismeret fontosságát. Torockó számos regény színhelye (Jókai Mór: Egy az Isten, Gyallai Domokos: Vaskenyéren, Ignácz Rózsa: Torockói gyász), számos versnek témája (Gyulai Pál, Egyed Emese, László Noémi), számos tájleírás alapja (Wass Albert és Dóczyné Berde Amál). A Torockótól autóval negyedórára fekvő Torockószentgyörgy Brassai Sámuel, Erdély "utolsó híres polihisztorának" szülőfaluja. Szülőházát emléktábla jelöli a parókia épületén. A falu népe a torockóiakkal egyeredetű, azonosak a szokások és a népviselet is. Ősi fészke a Toroczkay családnak. Nincsenek pontos adatok arra vonatkozóan, hogy a család Szentgyörgyhöz adománycímen jutott-e, vagy az ott lakó szabad bányásznépet erőszakkal hajtotta-e jobbágyságra, vagy, hogy e kis gyarmat önként telepedett le a család által birtokolt területre - tény az, hogy 1848-ig jobbágyközség volt.

Ábrahám Gizella - Ábrahám Tibor

(Kolozsvár)